Vén Ferenc Tibor tapasztalatai

Vén Ferenc Tiborral beszélgettem a Maxx Energy nyalótömb használatával kapcsolatos tapasztalatairól. Kiskunhalason és vonzáskörzetében dolgozik erdészként, 20 éve tart juhokat. 2016-tól tenyészt őshonos cigájákat. Azért választotta ezt a fajtát, mert a tanyája mellett lévő gyenge adottságú legelőhöz a cigája alkalmazkodik leginkább.
Ferenc harmadik éve eteti a Maxx Energy-t, idén 50 anyával és szaporulatával, a bárányok kéthetes korától. Megfigyelte, hogy ahogy a bárányok elkezdik nyalogatni, kisimulnak, takarmányfelvételük javul és a hátuk is szépen kikerekedik. Már egyhetes használat után látszódott, hogy a bárányok életképessége, vitalitása, súlygyarapodása jobb és egységesebb az előző báránynevelési időszakokhoz képest, és hamarabb elérték a leadási súlyt. 1 db 22,5 kg-os nyalótömb 50 anyának és 50 báránynak 2 hétig volt elegendő.
A további együttműködésünket tekintve megbeszéltük, hogy legközelebb a szaporulati mutató növelése céljából a Maxx Energy segítségével fog üzetni is. A várható nagyobb arányú ikerellések, a jó tejtermelés, az ellés körüli anyagforgalmi betegségek kiküszöbölése és az ellés utáni regeneráció elősegítésére már nem csak a báránynevelés idejére, hanem már ellés előtt két héttel kiteszi az anyák elé a magas energia- vitamin-, ásványianyag és fehérjetartalmú Maxx Energy nyalótömböt.
Kalotai Zsuzsanna
Szeretne még több terméktapasztalatról olvasni?
Ajánljuk figyelmébe Vincze Gergő cikksorozatát, illetve Dr. Hetényi Tamás és Holló Mátyás cikkeit, amelyekből nem csak a nyalótömb alkalmazásának, hanem a Sahara Dry Alomkezelő Por áldásos eredményeiről is többet megtudhat.
Szeretné megismerni a nyalótömböket és az alomport?
Válasszon az alábbi lehetőségek közül!