Hogyan ért el 18%-os termékenyülés javulást Holló Mátyás a díjnyertes juh törzstenyésztő 11-12 hónapos jerkéknél?

Az elmúlt évtizedekben a monokultúrás növénytermesztés, az általánosan elterjedt talajművelési gyakorlat, legeltetési sajátosságok, műtrágyázás széles körű alkalmazása, környezeti tényezők változása stb. a talaj szerkezetének degradálódását vonta maga után. A talajban kialakult hiányok a növényekben is megjelennek, melyek takarmányként szolgálnak a tenyészállatok számára, így a hiány végig vonul a teljes termelési láncon, hiánybetegségeket, illetve gyengébb termelési adatokat okozva az állattenyésztőknél. „A legelő, a takarmány már nem olyan, mint régen volt, ezt tudomásul kell venni” – halljuk szinte minden gazdától a tapasztalatot.
Holló Mátyást nem kell bemutatnunk azoknak, akik juhtenyésztéssel foglalkoznak. Mátyás folyamatosan keresi azokat a technológiákat, amelyek megoldásokat adnak ezekre a problémákra.
Mátyás első körben kiváncsi volt arra, hogy az Animaxx-Premium Kft. által javasolt technológiából a SUPAlyx Sheep nyalótömb milyen hatással van a jerkék termékenyülési mutatóira. Ez azért volt érdekes számára, mert ez a csoport mindig alacsonyabb értéket mutatott a már ellett anyákhoz képest és ezt szerette volna javítani, növelni.
A Supalyx Sheep nyalótömböt kosengedéskor kezdték el a kosokkal és az anyákkal etetni. Végig ad libitum hagyták az állatok előtt az üzetési idő alatt 6 héten keresztül. Átlagfogyasztás ebből a tömbből 5-10 g/nap/állat között alakult.
A Supalyx Sheep nyalótömb használatából eredő eredmények:
- Az először hárembe tett 11-12 hónapos jerkék esetében vizsgálta a termékenyülést. A korábbi évek során 65-66%-os volt a termékenyülési mutató, idén a fent leírt technológia bevezetés hatására 78% lett. Ez kb. 18%-os javulás, ha az eredeti állapotot tekintjük 100%-nak.
- Ugyanennek a csoportnak az ellési aránya is javult: A korábbi 120%-ról 131%-ra emelkedett, ami 9%-os javulás. Jelenleg a teljes telepen 142% a báránynevelési mutató.
- Bár az anyák korösszetétele változik, mivel jóval több fiatal juh ellett a korábbi időszakokhoz képest, Mátyás azt tapasztalta, hogy a 11-13 hónapos kor között először hárembe állított jerkék vemhesülési aránya 20-25 %-kal javult!
- A program kedvező hatással van a növendékállatok felnevelésére is: velük vegyesen Supalyx Sheepet és Maxx Energyt etetve egységesebb súlygyarapodást értek el.
Összefoglalásképpen Mátyást idézem:
„Szóban is mindig elmondom, mert sokan érdeklődnek nálam az Animaxx-os nyalótömbökkel kapcsolatos tapasztalataimról: aki csak teheti, mindenféleképp használja a Maxx és Supalyx nyalótömböket!”
Egyedi igényfelmérés ajánlatkérés tekintetében keressenek bátran a KAPCSOLAT oldalunkon található elérhetőségeink egyikén! Vagy ismerje meg TERMÉKEINKET, illetve a HÍREINK menüpontban más gazdák gyakorlati tapasztalatait.
Kalotai Zsuzsanna
Kíváncsi még gyakolati tapasztalatokat bemutató cikkekre?
Szeretné megismerni a nyalótömböket és a Sahara Dry alomkezelő port?
Válasszon az alábbi lehetőségek közül!